2011. május 11., szerda

Rólunk írták1.

Életre keltett múlt


A Bakonynánán élő és alkotó kézműves házaspár - a mai tömeggyártás világában - a múlt feledésbe merült emlékeit, értékrendjét törekszik felidézni, festett bútorain alkalmazva és megújítva a régi formákat, motívumokat.
Régen az emberek nemcsak használták tárgyaikat, de előszeretettel díszítették is őket, a természetben előforduló színekkel, jelekkel, ábrákkal, s ezáltal váltak eszközeik, tárgyaik személyessé. Mivel még a természettel együtt éltek, bútoraik arányaikkal, mintáikkal és a rajtuk lévő jelképekkel a természet és az ember szoros kapcsolatát fejezték ki.
Akár egy népdal

Pohárszék óvó napraforgókkal - részlet A bútorfestők, a népdalokhoz hasonlóan, virágokkal fejezték ki a természetben lejátszódó folyamatokat. Minden virágnak, dísznek megvolt a külön jelentése.
Régen a paraszti élet használati tárgyainak formáját, életen belüli szerepét - a rituális szokásrenden kívül - elsősorban a célszerűség határozta meg. Emberléptékűek, emberarányúak voltak így az állótálasok is. Minden polcuk, fiókjuk elérhető távolságra volt, amit a bútorok kialakításásnál Czeglédiék is figyelembe vesznek. Bútoraikat kizárólag tömörfából, elsősorban fenyőből készítik, mint ahogyan a festett bútorokhoz régen is leginkább fenyőfát használtak. A felületkezelésnél a természetes anyagokat - olajokat, méhviaszokat, illetve a biofestékeket - részesítik előnyben, ezzel is biztosítva a természet körforgását.
Egyedi igényekhez különleges darabok

Étkező Étkezőik igazodnak a megrendelők egyéniségéhez, és az adott hely lehetőségeihez. Festett tálalóik, pohárszékeik a magyar népi kultúra egy-egy szeletét csempészik be - akár a mai modern - lakásokba.
Bútoraikat a készítők mindazoknak ajánlják, akik szeretik a régmúlt világát felidézni, nosztalgiázni, akik a fa természetességét, tartósságát részesítik előnyben és szívesen látják viszont a népművészet ősi mintakincseit otthonukban.
"Jó érzéssel tölt el bennünket annak a tudata, hogy az általunk készített bútorok nemcsak kiállításokon szerepelnek, hanem mai otthonok használati tárgyaivá válnak, továbbörökítve ezáltal azt a forma-, és mintakincset, amit elődeink hagytak ránk." - vallják az alkotók - Cz. Budai Katalin és Czeglédi Tibor - bútoraikról.
Galéria

http://www.konyhaweb.hu/ajanlo/czegledi/

2011. május 9., hétfő

Bútorfestés lépésről-lépésre

A praktika magazinba festettem ezt kis sámlit.
Nagyon jó hangulatban telt az idő a magazin munkatársaival, amíg elkészült az ülőke.

Többet a sámli festéséről az újságban olvashattok.
forrás:http://www.praktika.hu/kezmuvesseg/butorfestes_nepies_stilusban/6704/

BÚTORFESTÉS NÉPIES STÍLUSBAN

A tisztaszoba egykoron mindig a legszebb bútorokkal volt berendezve, amelyeket többnyire cirkalmas, festett mintákkal ékesítettek. A népies stílusú motívumok mai berendezési tárgyainkon is jól mutatnak, egy-egy kiragadott részlet még az egyszerűséget kedvelőknek is elnyerheti tetszését.
A festésről sokan azt gondolják, hogy tehetség kell hozzá. Inkább csak egy kis bátorságra és elszántságra van szükség, mert ezek a tetszetős motívumok egyszerű ecset- vonásokkal megvalósíthatók. A titok ugyanis a színek sorrendjében rejlik. Festéssel akár új, akár régi bútort is átváltoztathatunk, csupán krémes állagú akrilfesték, vékony ecsetek, maszkolószalag, pausz, ceruza és vonalzó kell hozzá. A bútorfestés fortélyaiba Cz. Budai Katalin avatott be bennünket, akinek férje, Czeglédi Tibor a régi parasztbútorok hű másait készíti el. A madaras – tulipános minta ezúttal egy régi sámlira került. A minta elemeit, részleteit külön-külön is felhasználhatjuk saját bútordarabunk méreteihez igazítva, de magunk is gyűjthetünk, kereshetünk mintákat. A bútorok előkészítése az alapozással kezdődik, majd a minta átmásolása következik, végül jöhet a festés. A szép színátmenetek akkor érvényesülnek a legjobban, ha megfelelő sorrendben festjük egymásra a színeket. Általában a világosabbak az elsők, de a virágos motívumoknál a zölddel érdemes kezdeni, hiszen az indák, levelek, szárak határozzák meg a minta irányát, terjedelmét. A rövid vonalkákat, az íves leveleket egy mozdulattal húzzuk meg, többet egymás mellé, ha felületet akarunk kitölteni. Sokat segít, ha mielőtt a bútor díszítésébe fogunk előbb papíron gyakorolunk. A magazinban részletesen ismertetjük az alapozás és festés tudnivalóit, a fény és árnyék megfestésének trükkjeit. Az utolsó simításokhoz is tanácsokat adunk, hogyan lehet csiszolással koptatott, régies hatást elérni, továbbá hogyan adhatunk patinás fényt és védelmet a megfestett bútordarabjainknak.



Bútor átfestések 1.)


Bútorátfestések...


Barátainknál az előszobában ezek a komódok fogadják az érkezőket.
Ildikó megunta a fenyő színt, és megkért, hogy fessem át őket..






A vízzöld cipős ,és a vízkék komód a mintája is saját tervezés.












Ez az öreg tálalószekrény is az első bútorfestéseim egyike,
rajta gyakoroltam a " bútor-virágozást" , öregítést ,és a koptatást...

2011. május 8., vasárnap

Kokas tanya Súron




Kokas tanya












Zsuzsa és Zoltán régi jó ismerőseink, ízig-vérig jó vendéglátók.
Még a bútorfestés kezdetén megkerestek azzal, hogy szeretnének egy tanyát berendezni festett bútorokkal.Mivel szeretik a régi tárgyakat, és voltak kopott , századeleji bútoraik, így ezek felújítátsával és átfestésével bíztak meg. A szekrények és az ágyak immáron új köntösben várják az ide érkezőket.


Íme a bútorok:



Régi ágyat,szekrényeket
festettem át népi mintával.













Kár lett volna kidobni őket :-)






Honlapjukon mindent megtudhattok a vendégházról. Élmény megszállni náluk !

Napóra


Lilláéknál



Egy napórát újítottam fel a falon,mert az idő során megkopott, így újra át kellett festeni.
Ezen a fotón nem igazából látszik, de majd ha elkészül a mutatója,akkor közelebbi képeket is készítek róla. :-)
Lilláék birodalma csodaszép, tele van a lakás és az udvar szép és vadregényes részletekkel.
Meglátszik, hogy művész embertől vásárolták.









Mi is hozzájárultun a lakberendezéshez , ezzel a tulipános ládával és a tálasfogassal.












Most csak ennyi fért az időnkbe,mert a délután gyorsan elszállt, bár még szívesen fotóztam volna: Marcit,a kisfiúkat, az ablakokat, ahogyan bevilágít a nap, a hálót, a lépcsőfeljárót, de majd legközelebbi látogatáskor .

Meska boltom

2011. május 7., szombat

Újabb munkáink :komód és lóca

















Akán jártunk....





/ Festett lóca, madaras mintával /





Tegnap egy nagyon kedves és türelmes megrendelőnknek vittünk el ezt lócát és a komódot.
Azért írtam, hogy türelmes, mert nálunk a bútorok aprólékos , sok kézi munkával készülnek, ás bizony időbe telik, (jelen esetben fél év...)mire gazdájukhoz kerülnek.
Szeretem a Bakonyt a mindig megújúló színeivel.Amikor kirándulunk, mert ezt a bútorszállítást is annak tekinttem,mindig megcsodálom a dimbes-dombos tájat.










2011. május 6., péntek

Bakonynána





Bakonynána







/ fotók a kertünkről
és a vízesésről /

















Nagyon szeretünk Bakonynánán élni .

Bár a házunkat még építjük alakítjuk, a kertünk már nagyon szép.
Nyugalom és madárcsicsergés öleli körül a falut.

Az erdő mélyén található a Római fürdő , hatalmas köveivel.

Érdemes bebarangolni a környéket.
Még többet a falu honlapján olvashattok.

Csigapékség




CSIGAPÉKSÉG A VILLA BAGATELL UDVARÁN



Ebből a kis rajzból született meg
:-) ........
a gyerekek örömére.

Bábparavánok



















Bábparavánjaink a Betlehemi jászol kiállításon:






Betlehemi pásztorjáték :





Erika barátnőmmel közösen festettük a Betlehemi jászol kiállításra ezeket a bábparavánokat, a magyaralmási Almamag alkotókör nevében.A textil bábokat Marianna barátnőm késztette , a csuhé bábokat pedig Gelencsér Júlianna.
Díjazásban részesültünk.

Meseházikó, falfestés









Ide írhatod a mesédet....











Mesék háza


Szeretem a kihívásokat.
Itt a falat festettem meg
Adott volt az ajtó és a két ablak, a többit Ildikóval "ötleteltük " ki.
Örülök, hogy megfesthettem és, hogy a létra is kibirta alattam.









Belevágtam..


Sziasztok !


Mármint saját magam, egyedül blogot szerkeszteni.
Szerencsére a festéssel jobban elboldogulok, mert ha az is így sikerülne,hát, felkopna az állam. :-)
Remélem ezt a sablont mielőbb ki tudom cserélni, mert nem az én izlésem, de így sikerült, és még nem jöttem rá , hogy mi-mire való.
Ebbe is bele kell valahogy jönni. majd igyekszem,szép képeket feltölteni, hogy sikerélményem is legyen, egyelőre, most éppen csak vidulok az egészen...
Annyi bizonyos, hogy a gyengén látok is jól el tudják olvasni a főcímet.



" Ez itt a reklám helye.." , Rólunk...


Czeglédi Tibor és Cz.Budai Katalin
népi bútor készítő és bútorfestő

Kilátás az udvarból

Bakonynána festői környezetében élünk és végzünk alkotótevékenységet. A népművészet és a régi bútorok szeretete késztetett bennünket arra ,hogy népi bútorkészítés és festés legyen a hivatásunk.Bútoraink kézzel festett, méhviaszolt bútorok, népművészeti és iparművészeti tanács által zsűrizettek.

Generációk tapasztalata, őseink szellemisége köszön vissza így egy-egy régmúlt hagyományait őrző tárgyban.A magyarság egyik legkedveltebb jelképe a tulipán volt, menyasszonyi ládákon is tulipánnal fejezték ki a női élet különböző állomásait, talán ez is az oka, hogy gyakran használjuk a tulipán számtalan változatát bútorainkon.

Munkáink között egyaránt megtalálhatóak a régi formákat , jelentéseket hordozó festett fenyőbútorok: tékák, kelengyeládák, tálasfogasok, lócák, de népi konyháink, beépített szekrényeink, natúr festett bútoraink már a jelen lakáskultúrájának igényét szolgálják.

Nálunk lehetőség nyílik arra is, hogy egyedi elképzelések, színvilág, stílus alapján készítsük el a kívánt bútordarabokat, megfizethető áron.

Számunkra fontos a hagyományőrzés , a múlt feledésbe merült szép emlékeit mondanivalóit bútorokban átmenteni a jövő számára , így a régi minták , motívumok , szimbólumok üzenete továbbélhet egy-egy bútor által. Célunk, hogy festett bútoraink ne csupán kiállításokon szerepeljenek, hanem a mai lakások használati tárgyaivá válhassanak.

Elérhetőség:

cím: 8422 Bakonynána, Kossuth u. 77.

telefon: 06-30-300-6292, 06-88-488-197

e-mail: butorfestes@gmail.com