2011. május 11., szerda

Rólunk írták1.

Életre keltett múlt


A Bakonynánán élő és alkotó kézműves házaspár - a mai tömeggyártás világában - a múlt feledésbe merült emlékeit, értékrendjét törekszik felidézni, festett bútorain alkalmazva és megújítva a régi formákat, motívumokat.
Régen az emberek nemcsak használták tárgyaikat, de előszeretettel díszítették is őket, a természetben előforduló színekkel, jelekkel, ábrákkal, s ezáltal váltak eszközeik, tárgyaik személyessé. Mivel még a természettel együtt éltek, bútoraik arányaikkal, mintáikkal és a rajtuk lévő jelképekkel a természet és az ember szoros kapcsolatát fejezték ki.
Akár egy népdal

Pohárszék óvó napraforgókkal - részlet A bútorfestők, a népdalokhoz hasonlóan, virágokkal fejezték ki a természetben lejátszódó folyamatokat. Minden virágnak, dísznek megvolt a külön jelentése.
Régen a paraszti élet használati tárgyainak formáját, életen belüli szerepét - a rituális szokásrenden kívül - elsősorban a célszerűség határozta meg. Emberléptékűek, emberarányúak voltak így az állótálasok is. Minden polcuk, fiókjuk elérhető távolságra volt, amit a bútorok kialakításásnál Czeglédiék is figyelembe vesznek. Bútoraikat kizárólag tömörfából, elsősorban fenyőből készítik, mint ahogyan a festett bútorokhoz régen is leginkább fenyőfát használtak. A felületkezelésnél a természetes anyagokat - olajokat, méhviaszokat, illetve a biofestékeket - részesítik előnyben, ezzel is biztosítva a természet körforgását.
Egyedi igényekhez különleges darabok

Étkező Étkezőik igazodnak a megrendelők egyéniségéhez, és az adott hely lehetőségeihez. Festett tálalóik, pohárszékeik a magyar népi kultúra egy-egy szeletét csempészik be - akár a mai modern - lakásokba.
Bútoraikat a készítők mindazoknak ajánlják, akik szeretik a régmúlt világát felidézni, nosztalgiázni, akik a fa természetességét, tartósságát részesítik előnyben és szívesen látják viszont a népművészet ősi mintakincseit otthonukban.
"Jó érzéssel tölt el bennünket annak a tudata, hogy az általunk készített bútorok nemcsak kiállításokon szerepelnek, hanem mai otthonok használati tárgyaivá válnak, továbbörökítve ezáltal azt a forma-, és mintakincset, amit elődeink hagytak ránk." - vallják az alkotók - Cz. Budai Katalin és Czeglédi Tibor - bútoraikról.
Galéria

http://www.konyhaweb.hu/ajanlo/czegledi/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése